A vásárlást a rombusz Air expandált lemez teszi élménnyé

A Krause A4 Divat Outlet új fényben tündököl

Minden kereskedő örül a statisztikának: A németek mindig előszeretettel vásárolnak divatmárkákat, függetlenül attól, hogy a vásárló nő-e vagy férfi. Ha pedig valaki az ország egyik legmodernebb outletjének a tulajdonosa, bátran elmondhatja: „Mindent jól csináltam!” Ezen Erwin Krause, az észak-rajna-vesztfáliai Dürenben lévő Krause Outlet Központ vezetője először csak mosolyog, hiszen a divatiparba vezető útja nem volt magától értetődő. „Az eredeti végzettségem szerint nukleáris vegyész vagyok” – mondja a leggyönyörűbb Rajna menti dialektusban. „Úgy is lehet mondani, annyit értettem a divatszakmához, mint a hajdú a harangöntéshez.” Azzal azonban egyetért, hogy az A4 outlet átalakítását igazán mesterien csinálták. Erwin Krause David Klein designerrel együtt a MEVACO rombusz szemformájú Air expandált lemezére, a schlierbachi üzem egyik legújabb fejlesztésére épített. Olyan expandált lemezről van ez esetben szó, amelyet perforált lemezből készítenek, így érve el a háromdimenziós hatást. „Az üzletkialakításban nagyon bejön, ha olyannal lepjük meg az embereket, amit még soha nem láttak” – magyarázza döntésüket.

Mit lehet kezdeni 21 darab szőnyegszállító páternoszterrel?

Minden épületnek megvan a maga története, így a Krause A4 outletnek is. Korábban itt egy szőnyeg- és tapétanagykereskedés működött. Ebből az időből származik a 21 darab szőnyegszállító páternoszter. Olyan hatalmas szerkezetek, amelyeken a szőnyegeket mutatták be. Erwin Krauséban felvetődött a kérdés: „Leszereljem őket, vagy találok valamilyen kreatív ötletet, hogy más célra tudjam őket használni?” David Kleinnal együtt elkezdték törni a fejüket. A páternoszterek által elfoglalt helyet egyrészt jól lehetne hasznosítani, másrészt a látványuk nem épp lélekemelő. „Nos, akkor takarjuk el őket!” – mondta ki a végső döntést Erwin Krause. „Mégpedig oly módon, hogy a burkolaton át lehessen látni, az mégis sokat takarjon.”

A rombusz szemformájú Air expandált lemez részleges átláthatósága jelentette a megoldást

Ami Erwin Krause és David Klein szeme előtt lebegett, azt „Loft-atmoszféra” volt, „meghatározott mértékű átláthatósággal”. A részleges átláthatóság igazi kihívásnak bizonyult. „Amit elképzeltünk, az nem létezett a piacon” – emlékszik vissza Erwin Krause. „Többféle expandált és perforált lemezt is teszteltünk, de a szemek vagy a lyukak mindig túlságosan átlátszóak voltak. Ezt követően beszéltünk a MEVACOval, ahol azt mondták: Van egy újdonságunk, elküldjük Önöknek a termékmintát. Ekkor jött meg a rombusz Air, az a háromdimenziós expandált lemez, amit azonnal tökéletesnek találtunk! Ezzel el tudtuk érni azt a hatást, amit szerettünk volna.” A rombusz Airt tovább tesztelték. „A MEVACO nagyon együttműködő volt” – mondja Erwin Krause. „Elláttak bennünket nagyobb méretű lemezekkel is, és addig próbálkoztunk, míg sikerült eltakarnunk a páternosztereket.”

Egy acélkeretnek kell tartania

Fogalmazhatunk úgy is, hiszen végül is a divatszakmában vagyunk: A páternosztereket felöltöztettük, ami nem bizonyult könnyű feladatnak. „Először acélkeretet akartunk építeni a páternoszterek köré, amire rákerültek volna a MEVACO expandált lemezei. Ám ez az ötlet nem jött be.” Az ok: Habár a páternoszterek egyformának tűnnek, az ördög mégis a részletekben rejlik. Geometriájukban eltérnek egymástól. Ezen okból egy acélfűző túlságosan költséges lett volna. „Ezért megbíztunk egy asztalost, aki elkészítette nekünk a keretet fából” – fűzi hozzá Erwin Krause.

Alapanyag-mix expandált lemezből, acélból és fából

A tartórészek acélból, a keret további részei pedig fából készültek, melyet sötét színűre festettek, hogy az alapanyag-mix ne legyen olyan szembetűnő. A fára rácsavarozták az expandáltlemez-paneleket. A páternosztereket, amiken régebben szőnyegeket mutattak be, láncok segítségével lehetett mozgatni. Erwin Krausénak pompás ötlete támadt, hogyan lehetne a több mint 55.000 ruhadarabot POS-terminálokon tárolni. Ehhez azonban előbb el kellett hárítani egy veszélyt.

Az expandált lemezt utólag belülről is felöltöztették

„Ha a páternosztert mozgásba hozzuk, hogy az új árut feltöltsük rá, az expandált lemez hozzáér a ruhákhoz” – magyarázza Erwin Krause. „Ez esetben csak egy győztes lehet. Ezért az expandált lemez belső felületét polietilénfóliával takartuk le, hogy semmi ne akadhasson fenn rajta. Így még a selyemblúzok is teljes biztonságban vannak.”

A rombusz Air expandált lemezt LED-ekkel világították meg

Mivel a divatszakmában döntő szerepe van a bemutatóknak, ezért a páternoszterek alját eltávolították. Így a választék gurulóállványokon stílusosan a vevők elé kerül, hogy kényelmesen elérhessék. Az ipari jellegének megőrzése érdekében, a páternosztereken lévő fogaskerekeket szabadon hagyták, és az egészet LED-izókkal világították meg. „4000 Kelvin színhőmérsékletű izzókat választottunk” – mondja Erwin Krause. Ez a természetes fehér, világos, mégsem vakító fény visszatükröződik az expandált lemezeken, és világos hatást biztosít.

A divat outlet számára fontosak a részletek

A konkurencia többségétől eltérően a Krause A4 Divat Outlet családi tulajdonban van. A kínálat tekintetében is eltérnek a versenytársaktól: „A mi vásárlóink egész Németországban megtalálhatóak” – magyarázza Erwin Krause a üzleti alapelvét. „Nincsenek átvételi kötelezettségeink, az árut a kiskereskedőktől kapjuk, így sok az egyedi darabunk, aminek a vásárlóink természetesen örülnek”. Ezenfelül sok minden mást is kínálnak: Olyan lehetőségeket, mint pl. a víz alatti mozi, ínyenc ételek, ingyenes újságok, gyermekjátszó-sarkok, s emellett egy csillogó pop-up üzlet a MEVACO rombusz szemformájú Air expandált lemezével, és még számos ehhez hasonló Németországban.

Oldal nyomtatása

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Tájékozódjon rendszeresen a MEVACO termékeinek és szolgáltatásainak újdonságairól, ismerjen meg izgalmas alkalmazási lehetőségeket!

  • Legyen mindig tájékozott!
  • Fedezzen fel újabb és újabb lenyűgöző alkalmazási lehetőségeket!
  • Értesüljön elsőként remek akcióinkról!

Szeretném kérni a MEVACO Newslettert. Kijelentem, hogy elmúltam 16 éves. Az általános információkat, szakmai tanácsokat, rendezvényekről szóló tájékoztatásokat tartalmazó, valamint az új termékeket és szolgáltatásokat bemutató MEVACO Newslettert díjmentesen kapom. A hírlevélről lejelentkezni a megadott linken bármikor van lehetőségem.

Köszünjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre. A megerősítéshez hamarosan egy e-mailt küldünk Önnek.