Aki Ebersberg irányából halad München felé, biztosan elkerüli a 304-es utat. Mint ahogyan Németországban gyakran, ez a nagy forgalmú közlekedési útvonal lakott területen vezet át. Ludwig Dick és perforált lemezből megvalósított ötletei azonban gondoskodnak arról, hogy a Kreillerstraße-n ennek ellenére kényelmesen lehessen élni.
Nincs messze a moosfeldi iparterület, mint ahogyan a benzinkutak, a parkolóházak, az autómosók sem“ – mondja Ludwig Dick. „Így időnként igazán melankolikus lesz itt a hangulat. Főként az ún. támogatott építkezések idejére kell valami okosat kitalálni.“ A támogatott építkezés annyit jelent, hogy a város szélén olcsó lakáslehetőségeket teremtenek. Kifejezetten e célból München város várostervezésért és városépítésért felelős bizottsága egy lakáspolitikai cselekvési programot terjesztett elő. „Ebben fektették le,“ – mondja Ludwig Dick – hogy egy lakóépületnek, mint a Kreillerstraße-n is, különböző lakástípusokat kell kínálnia: az egyszobástól egészen a 4 ½ szobás lakásokig.“
Az építtető a TERRA Siedlungs GbR volt, a terveket a TERRA Építési Irodával egyeztetve Ludwig Dick készítette. Az építés során mellőzték a tűzoltólétra elhelyezését. A tűzvédelmi szabályzat ez esetben második menekülési útvonalként egy lépcsőház kialakítását írja elő. „Így kapott szerepet a perforált lemez.“ - mondja az építész. „Egészen praktikus okai vannak: A folyosónak ebben az esetben nyitottnak kell lennie, ezért terveztük ide a perforált lemez tornácot.“ A perforált lemez gyakorlati használhatósága ugyanis kitűnően párosul esztétikai előnyeivel. Fényáteresztő tulajdonsága mellett hangszigetelőként is szerepet kap. „Az anyag tulajdonképpen olyan,“ – mondja Ludwig Dick – „mint egy erős, ugyanakkor finom kidolgozású korlát.“
Sőt még barátságos hangulatot is teremt. Ezt szolgálja a Ludwig Dick által kiválasztott színkoncepció. „Az erkélyekhez 200 m2-nyi RAL 1018-as cinksárga Rv 10-12-es perforált lemezt használtunk, a tornácokhoz 385 m2 ugyancsak cinksárga és RAL 1028 dinnyesárga, hasonló lyukasztású lemezt. Az egyedi méretre gyártott lemezeket a Glasl Stahl-Metallbau készítette. A színek kiválasztása nagymértékben járul hozzá ahhoz, hogy újságok és folyóiratok szívesen jelentetik meg fényképeken, ha az ún. támogatott építkezésekről számolnak be. „És aztán olyanokat írnak például,“ – mondja Ludwig Dick – „hogy milyen jól is tud kinézni... Persze számomra csak egy a fontos, hogy a lakások bérlői jól érezzék itt magukat. És ez így is van!“ Méghozzá nem is kicsit!