MAGYAR
POLSKI
HomeKapcsolatTartalom
spacerKOSÁR(1)<!----><!----><!----><!----><!----><!---->
ÚJDONSÁGOK

Buon Giorno! E Buona Notte!

„The innovator for the art of relaxation“: Hangzik az olasz, ágyakat forgalmazó vállalat, a TWILS mottója. De ez volt a mottója annak a feladatnak is, amellyel az építészt, Marzio Piasert bízták meg. Azaz olyan vendégház létrehozása, amelyben a központi szerepet a kikapcsolódás kapja. Így a nappalok könnyedén válhatnak éjszakává, vagy éppen ellenkezőleg is!

A TWILS esetében a név egyben programot is jelent: A betűszó a testvérek, Tiziano, Wilma, Luisella és Simone Carnieletto neveinek kezdőbetűiből áll össze. Ennek megfelelően közvetlen hangulatú a vállalat filozófiája is, melyből eredt az a kívánság is, hogy a cég vendégeinek olyan helyet teremtsenek, mintha a család személyes vendégei lennének. Marzio Piasernek támadt az az ötlete, hogy egy egykori lakóházat zárt tömbbé alakítsanak át, amelyben a TWILS arculatának megfelelően két szín, a fekete és a fehér dominál.

„Fontos számunkra az éjszaka és a nappal asszociációja“ – mondja Marzio Piaser, aki inspirációját Le Corbusier-től és a bécsi szecesszió mesterétől, Otto Wagnertől kapta. „Napközben az épület sötétségbe borul, míg éjszaka, amikor bent égnek a lámpák, világosság övezi. Ezen hatás eléréséhez ideális volt a perforált lemez.“

Marzio Piaser az épülettömb ablakait MEVACO-perforált lemezzel takarta el. „A CREATIV LINE-lyukasztásnak robusztus hatása van – mondja az építész. „Viszont mihelyt kisüt a nap, a belső terekben csodálatos és törékeny fényjáték kel életre.“ Az esztétikum mellett Mario Piazer esetében nagy jelentőséggel bír a perforált lemez funkcionalitása is. „Árnyékolóként és a betörések elleni védelemre csak ajánlani tudom ezt az alapanyagot“ – mondja. „A perforált lemez tulajdonképpen olyan díszítőelem, amely több funkciót is képes ellátni.“

Az épülettömbben a vendégeket a kiállító helyiségek mellett egy fogadótérbe vezetik, ahol – mint ahogyan az olasz családoknál – a középen elhelyezett asztalon bőséges lakomával kényeztetik őket. Nem kétséges, hogy a TWILS-nél még a külföldi vendégeknek is igazi olaszos élményekben lehet részük. Éppúgy, mint ahogyan a „The innovator for the art of relaxation“ látogatóinak is kívánta. Napról napra!

« vissza Home